Tisztelt Vásárlóink, tisztelt Partnereink!

A járványhelyzet második hullámának bekövetkezése és a megbetegedések számának folyamatos növekedése miatt szükségesnek érzem, hogy néhány szót szóljak arról, hogyan is érinti vállalkozásunkat a COVID-19 vírus. Cégünk, a DiamondDeal Kft. immáron kilencedik éve szolgálja ki vásárlói és partnerei igényeit a lehető legmagasabb színvonalon és panaszmentesen.

Működésünk során ugyan számos alkalommal kellett nehézségekkel szembenéznünk, de hála kollégáink kitartó munkájának mindegyiket elhárítottuk, így az idén kirobbant koronavírus járvány sem okozott nagyobb problémákat tevékenységünkben.

Míg piaci szegmensünk más résztvevői csődbe mentek, vagy csőd közeli állapotba kerültek, addig a DiamondDeal a vírushelyzet kritikus szakasza során is folyamatosan működött és fizetőképes maradt, valamint lehetőséget biztosítottunk arra vásárlóinknak, hogy egyénileg meghosszabbíthassák kuponjaik lejáratát. Törekedtünk és törekszünk arra, hogy olyan partnerek ajánlatait közvetítsük vásárlóinknak, akik amellett, hogy minőségi szolgáltatást vagy terméket kínálnak odafigyelnek arra is, hogy betartsák a veszélyhelyzet során elengedhetetlen higiéniai előírásokat.

Tettük ezt azért, hogy megfeleljünk annak az erkölcsrendnek, amit vállalkozásunk elindításakor megfogalmaztunk: tisztességesen, megbízhatóan és magas színvonalon kiszolgálni vásárlóink igényeit, hogy a "a megbízható kuponoldal" ne csupán egy üres szlogen legyen, hanem egyfajta garancia tevékenységünkre.

Cégvezetőként szeretném leszögezni azt, hogy ha a vírus második hulláma még nagyobb megpróbáltatásokat is szab ránk, akkor is ennek szellemében fogunk ügyfeleinkkel és partnereinkkel eljárni, hogy még hosszú éveken keresztül megbízható társak legyünk a kuponok világában.

Darmos Sándor

alapító, ügyvezető